Hírek
Győri SZC | Kisalföld
- oktatás
- szakképzés
- technikum
Diákok vezetik be a nagyikat a digitális világba Győrben
Az idősektől távol áll az internetes világ, nem értenek hozzá – ennek az előítéletnek a leküzdésére született a Nagyinet program. Eleinte a számítógép kezelése volt a fő cél, ma már sokrétűbb a képzés.

– Szeretném tartani a gyermekeimmel, az unokáimmal a kapcsolatot akkor is, amikor személyesen nem tudunk találkozni, és el akarom sajátítani a Messenger, a Viber kezelését – indokolta érdeklődésünkre a Győr-Révfaluban élő 67 éves Pénzesné Deli Krisztina azt, miért jó, ha az idősek is megismerkednek a digitális világgal.
Pénzesné Deli Krisztina azt is mondta: szeretné lementeni a nyaralás fotóit úgy, hogy ne kelljen ehhez minden egyes alkalommal a fia segítségét kérnie. – Jó lenne a csekkeket neten befizetni, felkészülni az internetes csalók próbálkozásaira – tette hozzá a 67 éves asszony.
Két generáció közös munkája
A nyugdíjasok Nagyinetnek nevezett számítástechnikai képzése immár 23 éves. A Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumban diák tanárok foglalkoznak a nyugdíjasokkal.
– A nyugdíjasok és a diákok közös munkája a generációk közti együttműködés egy új formája –kezdte Nagy Péter ötletgazda. – A két generáció olyan oldalról ismeri és szereti meg egymást, ami önmagában érték. A diák tanárok egy új területen próbálhatják ki magukat. Sokan ebben az együttműködésben szeretik meg a tanítást és választják a tanári pályát. Megváltozik a nyugdíjasok véleménye a fiatalokról. Látják, hogy mennyire fogékonyak az újra, milyen okosak, segítőkészek, türelmesek, tisztelettudók a közös munkában.
Korszerű tudással önbizalom
Nagy Péter hozzátette, hogy a nyugdíjasok életét megváltoztatja a képzés. Olyan korszerű tudást szereznek, amire a legtöbb nyugdíjas nem is mer gondolni. Önbizalmat ad azoknak, akik már „leírták” magukat többek között az új ismeretek szerzésében. Új kapcsolatok születnek. Oldja a magányt, főleg azoknál, akik lakáshoz kötöttek.
Nagy Péter elmondta, hogy a Nagyinet képzés célja kezdetben a számítógép kezelésének megtanulása volt. Közben kiderült, hogy sokkal több van benne. Az okostelefon kezelése például egyre népszerűbb a Nagyinet képzésben. Természetesen az internetes csalások témája is napirendre kerül, ezzel a diákok külön is foglalkoznak.
Takarékoskodás, az életminőség javítása
– Egyre fontosabb, hogy a nyugdíjasok tudják kezelni az okostelefont és a számítógépet, mert javítja az életminőséget, sőt, a használatával pénzt lehet megtakarítani. Öröm látni a boltok pénztáránál, hogy egyre több nyugdíjas használja a bolt applikációját a mobiltelefonján, amivel pénzt takarít meg. Szintén jó takarékossági lehetőség az árfigyelő rendszer követése az interneten. Figyelve az egyes boltokban az árkülönbözetet, fél vagy háromnegyed év alatt megkereshető a telefon ára – érvelt Nagy Péter amellett, milyen hasznosak az idősek számára a digitális ismeretek.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Magas rangú elismerés a Jedlik pedagógusának
„Bonis Bona - a Nemzet Tehetségeiért" díjat kapott a Jedlikben tanító Dr. Csóka Gézáné Judit. A matematika szakos tanár a kiváló tehetségsegítő kategóriában vehette át az elismerést Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztertől. A kiváló pe
Győr+ Média

Idén októberben ünneplte alapításának 120. évfordulóját a győri Jedlik iskolánk
Az évfordulóról közös ünnepséggel, évkönyv kiadásával emlékeztünk meg. Kuriózumnak tekinthető, hogy a mai napig abban az épületben zajlik az oktatás, ahol 120 évvel ezelőtt. Arra is büszkék lehetünk, hogy diákjaink nagy többsége egyetemeken tanulnak továb
GYORISZC

Jótékonysági koncertet szerveztek a jedlikesek
A Zsinagógában tartották meg immár XIII. alkalommal jótékonysági koncertjüket a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium diákjai és tanárai. A koncertre bárki eljöhetett, a bejáratnál egy gyűjtőbe csupán egy t
Győr+ Média