Hírek
Győri SZC | Győr+ Média
- Baksa Gimi
- Fizika nap
- siker
Fizika Nap a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban
Tizennyolcadszor rendeztek Fizika Napot a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban.

A nagyszabású rendezvény megnyitóján az önkormányzat részéről részt vett dr. Pergel Elza alpolgármester, dr. Szálasy László, a környezetvédelmi bizottság elnöke, valamint Rózsavölgyi László, az oktatási, kulturális, sport és turisztikai bizottság elnöke. Eljött Kara Ákos országgyűlési képviselő és sokan mások.
A programot Mosolits Erika, az intézmény igazgatónője nyitotta meg, majd dr. Pergel Elza köszöntötte az egybegyűlteket. Az alpolgármester arról beszélt, hogy az iskolában hamar el kell döntenünk mi lesz az érdeklődési körünk, ami később a munkánk vagy a hobbink is lehet. Isten áldása ha a kettő ugyanaz. A fizika törvényei életünk minden mozzanatát meghatározzák. Egyedülálló esemény, amikor a diákok egy időben, egy helyen mutatják be tudásukat, kísérleteznek és beszélnek róla másoknak. Arra biztatta a fiatalokat, tudásuk elmélyítésére használják ki az olyan lehetőségeket, mint a mai nap. „Lehet, hogy köztetek van a jövő legnagyobb tudósa, akire nagy büszkeséggel fognak emlékezni”- hangsúlyozta az alpolgármester.
Köszöntőt mondott dr. Szakál Pál, a rendezvény fővédnöke is.
A Fizika Nap lelkes főszervezője a kezdetektől Kurcsics Rafaella. A tanárnő a Győr+ Média érdeklődésére válaszolva elmondta:
„Az idei év a csodálatos anyagról szól, ami mindenhol körülvesz bennünket. A különböző anyagok már a kicsi gyerekek kíváncsiságát felkeltik, amikor otthon, a bölcsiben, oviban, később az iskolában találkoznak, dolgoznak velük. Miért olyan puha az egyik, miért olyan kemény a másik? Miért különleges a gyémánt, hogyan csiszolják, egyáltalán milyen a belső szerkezete? A mindennapokban használt anyagokat vizsgáltuk. Elindultunk az atomoktól, és a molekulákon át eljutottunk a makroszerkezetekig. A hetekig tartó munkával mind a gyerekek, mind, mi akik tanárként segítettük őket, visszarepültünk oviskorunkba, amikor még csak kézzel, tapintással és látással, szaglással érzékeltük az anyagokat. Később az iskolában megtanultuk kémiából, fizikából ezeknek a szerkezetét, majd a biológia és földrajz tette hozzá a maga sajátos szemléleti módját.”
A tanárnő azt is elmondta, hogy a legfontosabb cél az anyagok újrahasznosítása volt. Százhúsz diák dolgozott együtt mintegy harminc tanár irányításával. A gyerekek megtanulhatták, hogyan lehet csapatban eredményesen dolgozni. Fantasztikus érzés látni, amikor a legszerényebb gyerekekről is kiderül, milyen óriási kreativitás van bennük. Amikor a standjuk előtt állva az addig szinte szótlan lányok, fiúk hatalmas lelkesedéssel beszélnek az adott témáról. Ez a nap sokuknál el is dönti a továbbtanulás irányát, hiszen ha itt képes valamit alkotni, akkor ez rávezetheti a jövője felé vezető útra. Tegnap például kiderült, hogy az egyik kislány rajztanár lesz, amihez ezek a kreatív munkák segítették hozzá.
„Megmutattuk hogyan lehet dobozokból díszletet építeni, így elkészítettük a városházát, valamint a kémia és a fizika iránti tiszteletből megépítettük a periódusos rendszert. Külön foglalkozunk a két legújabb Nobel-díjas természettudóssal, megünnepeljük őket, le is festettük arcképüket.
A Fizika Napra látogatók megismerkedhetnek a tintával, a legsötétebb anyaggal, kísérletezünk a különböző halmazállapotú anyagokkal. Nem feledkezünk el a modern fizikáról, az atomerőműről, az atombombáról és az atomháború veszélyéről. A kémiához kapcsolódva a vassal, az acéllal, a bauxittal, az alumíniummal, a héliummal foglalkozunk. A biológia iránt érdeklődőknek ajánlhatom a DNS-t és a vért, mint folyadékot bemutató standokat, valamint a parfümökről és sminkekről, azok bőrre gyakorolt hatásukról szóló összeállítást. Ugyancsak bemutatjuk a bűnügyi vizsgálatok anyagait, az üvegkészítés folyamatát és a porcelánokat.
A Fizika Napon a Baksa és a Krúdy iskolák diákjai egy idegen nyelvű előadás-sorozatot is meghallgathatnak Bíró Bence atomfizikus és a tanár kollégák részvételével. A Hild Iskola évek óta partnerünk, diákjai külön standdal vesznek rész a programon, az intézmény igazgatója pedig vendégelőadónk” – emelte ki Kurcsics Rafaella.
Az izgalmas kiállítást mintegy 1500, a város más iskoláiból érkező általános és középiskolás diák is megtekintheti.
GALÉRIA
Galéria - Fotók: Győr+ Média



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Rangos díjat kapott Kalydi György - Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Négy kémiatanár vehette át kiemelkedő szakmai munkásságáért a Magyar Kémiaoktatásért díjat a Magyar Tudományos Akadémián. Az elismerést a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma évente ítéli oda olyan középiskolai és általános iskol
Győri SZC | Győr+ Média

Áder János tartott előadást a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban
Áder János, egykori köztársasági elnök tartott előadást a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban kedden. A korábbi államfőnek régóta szívügye a környezet- és a klímavédelem, így ennek kapcsán osztott meg fontos adatokat és információkat a
Győri SZC | Győr+ Média

Európa Nap a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban
Európa Napot tartottak a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban pénteken. Az intézmény, mint az Európai Parlament Nagykövetiskolája 2017 óta minden évben megszervezi ezt a napot a győri Europe Direct Iroda közreműködésével.
Győri SZC | Győr+ Média