Hírek
Győri SZC | Kisalföld
- technikum
- együttműködés
Együttműködés a Széchenyi-egyetem és a Sport és Kreatív Technikum között
Együttműködés a Széchenyi-egyetem és a Sport és Kreatív Technikum között A győri EMBERsÉG DSE által szervezett négyalkalmas programsorozat utolsó rendezvényének decemberben adott otthont az egyetemi csarnok. „A sport összeköt, szívügyünk a mozgás” pályázat részeként megvalósuló rendezvényen az összefogás, az önkéntesség és a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő embertársaink elfogadása, valamint az inkluzivitás is fontos hangsúlyt kapott minden alkalommal.
A záróeseményen több intézmény tanulói is részt vettek, így annak a Bercsényi-iskolának is, mellyel a Széchenyi-egyetem Sporttudományi Tanszéke már régebb óta szoros kapcsolatot tart fenn, illetve ezen rendezvényen a Sport és Kreatív Technikum is képviseltette magát.
Ennek apropóján a két intézmény között elkezdődött az együttműködés, mely a napokban egy előadással folytatódott az egyetemen.
Kertész Tamás, az EMBERsÉG DSE elnöke, illetve a sporttudományi tanszék oktatója beszélt a középiskola 33 tanulójának az érzékenyítésről, valamint az élsport-tömegsport kapcsolatáról, továbbá arról, hogy a tanulás a sportolással mennyire hozható összhangba. Ez különösen aktuális, hiszen az egyetemen a múlt héten volt a nyitott kapuk napja, ami a továbbtanulni szándékozó középiskolások számára adott helyi alternatívát.
Nagyon örültem az érdeklődő tekinteteknek. A gyerekek kicsit kiszakadtak a megszokott környezetből, új impulzusokat kaptak. Igyekeztem olykor saját példát felhasználva életszerű történeteken keresztül bemutatni, miként tudnak ezen a területen is sikeresek, eredményesek és boldogok lenni a fiatalok, akik aktív résztvevők voltak” – mondta Kertész Tamás.
Csengeri Mária, a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum igazgatója arról beszélt, miért is volt fontos nekik ez az előadás.
„A 11. A osztályból nyolc csapatban dolgozik már több hónapja a projekten. Számos témátval foglalkoznak, így többek között a sportrendezvények szervezésével, az élsporttal, a tömegsporttal és rekreációval, a sportoló és az edző viszonyával, a fogyatékossággal élők sportjával, csak hogy néhány témát kiragadjak. Tanulóink anyagokat gyűjtenek, hogy majd a prezentációval osztálytársaiknak bemutassák a feldolgozott témáikat. Ez az előadás is az anyaggyűjtés része, ezt megelőzték az iskolai előkészületek, melynek során edzéselméleti fogalmakkal ismerkedtek, megtanulták az interjúkészítés, a kérdezés folyamatát. Ezeket aztán csapatban dolgozzák fel, majd miután a kész anyag összeáll, és azt előadták, értékelés, valamint önértékelés is követi. Az egyetemen az előadás nagyon hasznos volt, azt gondolom, Kertész Tamás érthetően, az ő nyelvükre lefordítva sok információt adott át, melyet hasznosíthatnak a munkájuk során” – fogalmazott az intézmény vezetője.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Régiós döntőben az unió ászai
Idén is Győrben rendezték meg a hazai Europe Direct Hálózat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája által meghirdetett „4 for Europe” európai uniós vetélkedő regionális döntőjét. 11 csapat 44 diákja bizonyította tudását a különleges megmérettetésen, melynek elsődleges célja a 27 ország alkotta gazdasági és politikai egyesülés népszerűsítése, mindezt értékes nyereményekért cserébe.
Győri SZC | Győr+ Média
VII. Országos Schnitta Sámuel szakmai csapatverseny előválogató
A Győri Szakképzési Centrum adott helyet a VII. Országos Schnitta Sámuel MÉK-Egyesület szakmai csapatverseny regionális előválogatójának 2024. november 15-én.
Győri SZC
Ágazatválasztó – 3. rész: Gépészet ágazat
A Gépészet ágazatra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat Horváth Péter, a Győri SzC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium műszaki igazgatóhelyettese mutatja be a műszaki területek iránt érdeklődőknek.
IKK