Hírek
Győri SZC | Kisalföld
A diákok manikűrrel örvendezették meg az időseket
A Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium tanulói látogattak el a Kálóczy téri idős otthonba, hogy csodás manikűrrel örvendeztessék meg a lakókat.

Időseknek készítettek manikűrt a Kossuth Lajos Technikum és Kollégium tanulói. Az intézményben sok éves hagyománya van a karácsonyi jótékonyságnak, amit mindig egybe kötnek a szakmák gyakorlásával. Idén elsőként a Kálóczy téri idős otthon lakóit lepték meg.
Manikűr és beszélgetés
Idén közel 20 idős otthonban élő hölgy örülhetett az ünnepi manikűrnek, de a tanulók is fontos szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak.
– Kilenc diákkal érkeztünk, mindannyian 12.-13.osztályosok. A fodrászokkal már több mint egy évtizede szervezünk különböző szakmai jótékonysági akciókat, a kéz-és lábápoló képzésünk pedig tavaly indult először. Már két alkalommal, tavaly karácsonykor és idén Húsvétkor is jöttünk a idős otthonba. A gyerekek számára is nagyon hasznos tapasztalat ez, mivel általában egymáson vagy fiatalabb ismerőseiken tudnak gyakorolni a diákok, most viszont azt is megtapasztalhatják, hogyan kell egy idősebb kézzel dolgozni – mondta el Kaukerné Kovács Edit igazgató.
Király Csabáné, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Kálóczy téri idős otthonának szakosított ellátási igazgató helyettese elmondta, mindig nagy örömmel fogadják a Kossuth iskola tanulóit.
– Az idősebb hölgyek is szeretik ápoltnak és csinosnak érezni magukat, most is három körben 20 lakónk érkezik a lányokhoz. A manikűr mellett nagyon élvezik a munka közbeni beszélgetést is a fiatalokkal.
Karácsonyi vásár az idős otthonban
Király Csabáné elmondta, hogy az intézményben már javában tart az adventi készülődés, a hagyományos vasárnapi teázással egybekötött gyertyagyújtás mellett most pénteken elhozzák a karácsonyi vásárt az otthonba.
– Sok lakónk nem tud kimenni az adventi vásárba ezért úgy döntöttünk, elhozunk nekik egy szeletet belőle. Pénteken az udvaron felállított standokon lesz forralt bor, mézeskalács és az intézmény lakóinak horgolt tárgyaiból is lehet majd válogatni. Sőt, a szépen feldíszített riksákkal is lehet majd utazni. Az eseményre a bentlakók mellett a rokonokat is várjuk.
Mint kiderült, az év ezen szaka nagyon is esemény teli a Kálóczy téren, sok felajánlás érkezik, vannak akik verset olvasnak vagy lelki gyakorlatokat tartanak az időseknek, a legutóbb pedig mézeskalácsot sütöttek közösen. A készülődés a karácsonyi vacsorában csúcsosodik ki, ahol a lakók kedvencei kerülnek az asztalra, emellett kis ajándékkal is meglepik a dolgozók a gondozottakat. De sokan vannak azok is, akik elutaznak és családi körben töltik az ünnepet.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Pénz hét a Deákban
Magyarország 2015-ben csatlakozott a Europen Money Week kezdeményezéshez. A program célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi kultúra értékeire, megteremtse egy esetleges vállalkozás feltételeit az üzleti ismeretek megalapozásával.
Győri SZC | Győr+ Média

Fordított szereposztás: középiskolások tartottak órát az egyetemen
A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum diákjai ezúttal nem tanultak, hanem tanítottak
Győri SZC | Győr+ Média

Jelentkezési hajrá: új képzések a Győri Szakképzési Centrumban
Lassan véghajrájához ér a középiskolai felvételi eljárás, a nyolcadikos diákok február 19-ig adhatják be jelentkezésüket a középiskolákba.
Győri SZC | Győr+ Média

