Ugrás a fő tartalomra

9024 Győr, Nádor tér 4.


+3696203361

Széchenyi 2020

Galéria


Összes képgaléria
Videók

Angyalok a belvárosban

    2024. január 11.|Győri SZC | Győr+ Média

A legutóbbi adventi időszakban is megszervezte „Angyalok a belvárosban” című jótékonysági kampányát a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány. Ez már a hetedik ilyen akciója volt a szervezetnek, amely ezúttal nyolc iskola 28 diákja számára gyűjtött adományokat.

Az akcióhoz ezúttal is számos, a jótékonykodás mellett elkötelezett vállalkozó csatlakozott. Több belvárosi üzletben helyeztek ki „angyalperselyeket”, amelybe a vásárlók pénzt tehettek. Az összegyűlt összeghez jelentős támogatást tett hozzá az OTP Bank Nyrt., a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari, szolgáltatási és kereskedelmi tagozata, a Patent Csoport, a Szintetika Kft., a Ferenczi Fémipari Kft., valamint a Dr. Bereczki Árpád Szemészeti Lézerközpont. Segítettek a „kamara angyalai”, vagyis a női vállalkozók és vezetők, illetve a Győri Nők a Városért Alapítvány, valamint a WonderWMN Győr, amelyeknek a tagjai karácsonyi díszeket és ajándékokat készítettek a jótékonysági vásárra. Ezeket értékesítették, s a befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel. A Bécsi Kávéház és a Kuglóf Cukrászda, valamint a Rábakész Kft. sütemények felajánlásával segített.

Összesen 2 millió forint gyűlt össze, amelyből a diákok számára többek közt tableteket, laptopokat, telefont és varrógépet vásároltak. Az egyaránt győri

  • Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum,
  • Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum
  • Győri SZC Gábor László Építő- és Faipari Szakképző Iskola, 
  • Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
  • Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium
  • Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum
  • Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum és a
  • Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola

tanulói kapták az adományokat.

„Az volt az alapvető célunk, hogy pénzt gyűjtsünk a szakmát tanuló, rászoruló diákoknak. Belvárosi vállalkozóként éreztük, hogy nagy hiányosságok vannak. Nem örvend nagy sikernek például az eladói vagy a cukrász szakma. Szerettük volna felhívni erre a figyelmet, ezért összefogtunk, és elindítottuk az angyalszárnyakat. Az első évben egyetlen diákot támogattunk, akinek kifizettük a kollégiumi ellátását és az étkezését. Sikersztoriként éljük meg, hogy hét évvel ezelőtt támogatott diákunk idén meg fogja szerezni a mérnöki diplomáját” – mesélte Obertolné Horváth Tímea, a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány kuratóriumi elnöke az adományok ünnepélyes átadóján.

Kisalföld.hu galéria: https://www.kisalfold.hu/galeria/angyalok-a-belvarosban-nehez-sorsu-diakokat-tamogattak-gyorben/1 

Megosztás



KIMIKK
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Győri Szakképzési Centrum

      9024 Győr, Nádor tér 4.

    • Telefon: +3696203361

      E-mail: info@gyoriszc.hu

      OM azonosító: 203037

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001178


    2024Győri Szakképzési Centrum